MovieSeries

Itt az első hivatalos kép az Indiana Jones 5-ből

Itt az első hivatalos kép az Indiana Jones 5-ből

Címe viszont továbbra sincs az ötödik Indiana Jones mozifilmnek.

Itt az első hivatalos kép az Indiana Jones 5-ből bevezetőkép

Igaz ugyan, hogy a már javában zajló Star Wars Celebration túlnyomórészt a Csillagok háborúja franchise-zal kapcsolatos bejelentésekre fókuszál, azért szorítottak helyet az asztalnál a Lucasfilm olyan újdonságai számára is, mint a Willow sorozat és az Indiana Jones 5. Utóbbit egyébiránt szó szerint is vehetjük, hiszen a rendezvénysorozat nemcsak abból áll, hogy előzeteseket, plakátokat, képeket tesznek közzé a világhálón a nyilvánossággal, hanem paneleket is tartanak, amelyek során a produkciók résztvevői osztanak meg részleteket és kulisszatitkokat.

Az egyik ilyen beszélgetés az Indiana Jones 5-öt érintette, és kellemes meglepetésként Harrison Ford is részt vett rajta. A Dr. Henry Jones szerepét vélhetően utoljára eljátszó színész úgy fogalmazott, hogy már majdnem befejezték a következő Indiana Jones filmet, amelynek John Williams szerzi a zenéjét. Csodálatos élmény volt számára együtt dolgozni James Mangold rendezővel (a Logan direktora váltotta Steven Spielberget) és Kathleen Kennedy-vel, a Lucasfilm elnökével. Mi több, büszke a filmre, amit csináltak.

Egyúttal megmutatták az első hivatalos képet is a produkcióból (eddig kizárólag forgatási fotókat láthattunk), amellyel kapcsolatban még mindig rengeteg a nyitott kérdés. Legyen szó akár a cselekményről, akár arról, hogy milyen szerepet játszanak majd a történetben a neves színészgárda (Phoebe Waller-Bridge, Mads Mikkelsen, Antonio Banderas, Boyd Holbrook, Thomas Kretschmann, Shaunette Renée Wilson, Toby Jones és Olivier Richters) tagjai, ki segíti Indiana Jonest céljai elérésében, és ki próbálja meg hátráltatni, vagy egyenesen eltenni láb alól.

Forrás: Gamestar.hu

Share this post

Leave a Reply

Your email address will not be published.

Translate »